A selmecbányai kálvária

Könyvbemutatóra került sor 2008. február 27-én Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. Szilágyi Istvánnak a selmecbányai kálváriáról írt értékes munkáját mutatták be, mely a közelmúltban szlovák és német nyelven is napvilágot látott.  Az eredeti mű A selmecbányai kálvária és ábrázolásai címen a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédiai Munkaközösség és a soproni Központi Bányászati Múzeum kiadásában jelent meg Budapesten, 2006-ban. 

A jelenlevőket Jarábik Gabriella, a múzeum igazgatója köszöntötte. A könyvbemutatón részt vett Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, a kiadvány felelős kiadója, Zombori István, a kiadvány gondozója, Bircher Erzsébet, a soproni Bányászati Múzeum igazgatója, Ondrej Pöss, a Kárpátnémetek Egyesületének elnöke és mások.

A bevezetőt követően Várszegi Asztrik főapát szólt a résztvevőkhöz. Egy kínai közmondásból indult ki mondanivalójában, mely szerint sokan vannak, akik a kút vizéből inni szeretnének, de kevesen, akik a kútására vállalkoznak. Így van ez nemzeteink vonatkozásában is. A megbékélésről, a kapcsolatok újjáépítéséről sokat beszélnek, de keveset tesznek érte. A METEM ezzel szemben tudatosan tesz a kapcsolatok újjáépítéséért a közös gyökerek feltárásával, a történelmi múlt értékeinek közreadásával. Ezen együttműködés során jelent meg pl. Jozef Haľkónak a pozsonyi Szent Erzsébet (Kék)-templomról írott könyve is, melyért köszönet illeti az itteni Lúč kiadót. Ez a kálváriát megörökítő kiadvány, témájánál fogva most, a húsvét előtti nagybőjti időszakban a hívők számára aktuális, a nem hívők számára pedig művészeti értéket képvisel. Merjünk kutat ásni - biztatott a főapát úr - , feltárni a keresztény Európa gyökereit, újjáépíteni, s ezáltal új szintézist, egy élhetőbb világot teremteni.
Ezután Bircher Erzsébet beszélt a könyv létrejöttének körülményeiről. A szerző, Szilágyi István - aki szakrális építmények kutatásával foglalkozott - annak idején a soproni bányászati múzeumot kérte fel egy évtizedes kutató- és gyűjtőmunkája nyomán létrejött művének kiadására. Tudvalevő, hogy a híres selmecbányai bányászati akadémia 1919-ben Sopronba költözött, s a selmeci bányászat múltjának megannyi emlékét a soproni bányászati múzeumban őrzik. Az igazgató asszony elmondta, hogy a kálvária értékeinek közkinccsé tételéhez támogatásukat s egyben szeretetüket is adták.
A szerzőnek eredeti, szépen elgondolt szándéka volt, hogy a könyv szlovákul és németül is megjelenjen, hiszen Selmecet egyként vallja magáénak mindhárom nemzet. A szerző sajnos már nem érhette meg élete e fő művének megjelenését. Ez a gyönyörű barokk kálvária a bányászok hitét, szeretetét fejezi ki, akik nehéz munkájuk során, a bányába leszállva, érthető módon a Gondviselésbe  vetették bizalmukat, s mindenki a maga nyelvén imádkozott. Része az európai örökségnek, ezért érdemes anyagi áldozatot hozni a megmentéséért, helyreállításáért, hogy mindenki gazdagabb legyen általa, ki a hite révén, ki képzőművészeti értékéért.
Végezetül a Szlovák Nemzeti Múzeum jelen levő igazgatója, Peter Maráky elmondta, hogy a jövőben is számítanak az együttműködésre a közös érdeklődésre számot tartó könyvek kiadásában.
(István Szilágyi: Banskoštiavnická Kalvária a jej zobrazenia, Budapešť 2007;
Szilágyi István: A selmecbányai kálvária és ábrázolásai, a METEM és a soproni Központi Bányászati Múzeum kiadása, Budapest 2006.) 

/XIX. évf. 2008. március 9. 10. sz./

Bohdan Cywinski: Tűzpróba
Egyház, társadalom és állam Kelet-Közép-Európában
II. "Titeket is üldözni fognak" 1944-1958

A lengyel történész szerző - miként a könyv utószavából kiderül - eredetileg trilógiának szánta művét. Úttörő vállalkozásának első kötete 1990-ben jelent meg. (Erről annak idején írtunk lapunkban.) Most a mű második kötetének magyar fordítását kapja kézbe az érdeklődő olvasó.
A mű első kötete, Gyökerek címen (1999-ben jelent meg magyar fordításban) kilenc kelet-közép-európai nemzet és egyház történetét vizsgálja a kereszténység felvételétől a kommunista diktatúrák felléptéig.
A második kötet - miként a könyv előszavában olvashatjuk - kísérletet tesz a kelet-közép-európai népek összehasonlító egyháztörténetének megírására.
Az 1944-1958-as időszak egyháztörténetét tárgyalva a szerző kiindulásképpen felvázolja a régió politikai életének alapvető jellemzőit. Ez - az egyes nemzeti sajátosságokat, országonkénti eltéréseket leszámítva - meglehetősen azonos képet mutat. A kommunizmus uralomra jutásának időszaka ez, a szovjetek által leigázott országokban a jogfosztottság, az erőszakos módszerek alkalmazásának, a vallás elleni harcnak és az állampolgárok magánélete befolyásolásának kora.
Aránylag bőven tárgyalja a korszak politikai jelenségeit, melyek nagyban befolyásolták az adott társadalmakat, az egyházak helyzetét, az egyház papjaira és híveire nehezedő nyomást, illetve üldöztetésüket.
Magyarországról mintegy ötven oldal terjedelemben ír. Ismertetve a háború utáni politikai helyzetet, a bal- és jobboldal jellemzőit, a magyar katolikus egyház helyzetét és szerepét, Mindszenty érseki székbe kerülését, tevékenységét, majd a politikai fejleményeket, az 1947-es választások nyomán bekövetkező "fordulatot", az egyház ellen beinduló hadjáratot, intézményeinek teljes felszámolását, 1956-ot, majd az utána kialakuló modus vivendit.
Ijesztően keveset tudnak egymásról még az egymás szomszédságában élő  nemzetek is, szögezi le a szerző. Pedig a szolidaritás azt kívánja, hogy többet tudjunk, s megpróbáljuk megteremteni az egységet. Ezért a szerző vázlatnak tekinti lengyel nézőpontból megírt művét - mely majd a többi nézőpont egybevetésével válhat egésszé.
Könyve nem vállalkozik arra, hogy kielégítő választ adjon minden felvetett kérdésre, de további kutatások irányát jelöli ki, s a kérdések megfogalmazásával további szakembereknek ad vizsgálódásra lehetőséget.
A kötet végén a felhasznált irodalom jegyzéke és névmutató segíti a tájékozódást. (METEM, 2005)

/XVII. évf. 2006. február 26. 9. sz./

Hölvényi György: Az igazi tanú. Apor Vilmos vértanú püspök élete

Vedd és olvasd! - ajánlja Brückner Ákos Előd O. Cist. - az Apor Emlékbizottság nevében - az Apor Vilmos vértanú püspök életét elbeszélő kis füzetet az első kiadáshoz írt előszavában. E kiadvány azért íródott - olvashatjuk ugyanott -, hogy a "szegény magyarok" (Apor szavaival élve) "lassanként rádöbbenjenek nagyjaikra, szentjeikre, hogy merjék pártfogásukat kérni és a példájukat követni".
Erre utal II. János Pál pápának a kiadvány mottójául választott mondata is, mely Apor Vilmos boldoggá avatásán hangzott el: "Vilmos püspök hősies tanúságtétele becsületére válik a magyar nemzet nemes történelmének."
Apor Vilmos neve nem ismeretlen immár a hívők körében, 1945 húsvétján elszenvedett vértanúságának történetét bizonyára sokan olvasták már a sajtó lapjain. Gyermek- és ifjúkoráról, korábbi életéről, papi működéséről, emberi természetéről azonban vajmi keveset tudunk.
E hiányosság kiküszöbölésében lehet segítségünkre ez a kiadvány. Apor Vilmos főnemesi családból származott, édesapját sajnálatos módon már kiskorában elveszítette. Iskoláztatásáról édesanyja gondoskodott, Vilmos - akárcsak a bátyja - a Bécs melletti Kalksburg jezsuita gimnázium és internátus növendéke lett. Majd 16 éves korában Kalocsán, ugyancsak a jezsuitáknál folytatta tanulmányait. Érettségi után a győri egyházmegyében jelentkezett papnak. 1910-től Innsbruckban végezte papi tanulmányait. 1915-ben Nagyváradon szentelték pappá. Gyulán kezdi papi működését káplánként, majd három évvel később már ugyanott plébános. Az első világháború, majd a Tanácsköztásaság embert próbáló időszakában megmutatkoznak példás emberi tulajdonságai, jellemvonásai. Krisztusi szolgáló szeretettel közeledett híveihez, de a város minden polgárához is. Szívén viselte a szegények, elesettek sorsát. Ezáltal szolgált rá "a szegények papja" címre. Bátor, határozott fellépésével megakadályozott egy, a Tanácsköztársaság gyulai direktóriuma által szorgalmazott vérfürdőt. És sikerült megakadályoznia a hitoktatás megszüntetését is.
1941-től a győri egyházmegye püspöke lesz. Papjai előtt mindig nyitva áll az ajtaja, egy-két kispapot mindig vendégül lát az asztalánál. "Legyetek megértők az emberi gyarlóság iránt, a félrevezetett vagy tudatlanságuk miatt elpártolt lelkeknek pedig atyai szívetek tegye könnyűvé a visszatérést - tanácsolja papjainak.
Éleslátásával, politikai helyzetfelismerésével jól látta a korabeli helyzetet, előre látja az eljövendő eseményeket. Ennek tudatában tevékenykedett. A napi politikán felülemelkedve, de tisztán látva a problémákat, "az örök elveknek a mai időre való alkalmazásával,  valamint a modern eszközöket el nem múló igazságok szolgálatába fogva küzd a boldogabb magyar jövendőért", ahogy  maga fogalmazza meg s ezáltal irányt mutat a jövőbe is.
Támogatja a földreformot, az egyházi birtokok kisbérletekké alakítását. Vállalja "az egyház szociális tanításáért küdő mozgalmak 'érdekképviseletét' egy korszerű keresztény politikai párt megteremtésének szándékával", valamint a Szent Kereszt Egyesület egyházi vezetését. Ennek feladata a "zsidótörvények" által  sújtott zsidó származású katolikusok  védelme.
Keményen szót emel, a szószékről is, a zsidóüldözés ellen, s papjait az üldözöttek megsegítésére buzdítja.
Utolsó főpásztori levelében, 1945 februárjában, a háború pusztításai  közepette a hit erősítő, vigasztaló erejét adja híveinek. Szent Pál apostolra hivatkozva vallja: "Az a véleményem, hogy a jelen szenvedések nem mérhetők  az eljövendő dicsőséghez, mely nyilvánvaló lesz rajtunk. " (Róm 8,18)
Apor Vilmos személyét - az elmúlt rendszer minden tiltása ellenére - vértanúságát követően titokban mindvégig tisztelet övezte, s híveiben élt a boldoggá avatásában való remény. Reményük 1997 novemberében valóra vált. (A Budai Ciszterci Szent Imre Plébánia kiadása)

/Remény XVI. évf. 2005. III. 27./

Jean-Pierre Dunois-Dumée: Múlik az idő, de nem öregszünk

Olyan öregkorunk lesz, amilyet megérdemlünk - tartja a mondás. Az öregkor ifjúságunk öröksége. Erasmus szerint az este mutatja meg, milyen volt a nappal - olvasható a kis könyv borítóján. Vagyis az öregkorra fel lehet - sőt fel kell - készülnünk. Ehhez ad útmutatást a szerző, az egyes fejezetekben tárgyaltakat számtalan irodalomból vett bölcs megállapítással, jó tanáccsal, bibliai idézettel egészítve ki. A kiadványt nem csak azoknak ajánlja, akik már elérték az öregkort - a manapság harmadik, sőt negyedik kornak nevezett életszakaszt, hanem a korábban születetteknek is. Igyekszik eloszlatni az idős emberekkel kapcsolatos előítéleteket, tévhiteket és közhelyeket (mint pl. azt, hogy betegség és halál kizárólag az öregség velejárói).
Nem szabad összetévesztenünk az öregedést - amelyet senki sem kerülhet el - az öreggé válással - figyelmeztet. Ennek a kornak is megvannak a maga fény- és árnyoldalai. Az öregedést hosszú tanulást jelentő folyamatként foghatjuk fel, egyfajta spirituális kalandként, lehetőségként, sőt kegyelemként fogadhatjuk. Bizonyos nézet szerint az ember idősebb korára megszabadul bilincseitől, a hagyományok, a társadalom súlyától, s ezáltal könnyűvé válik. Igy lehet öregként fiatal,
Sokan vannak manapság, akik "az élet teljességét a fiatalsághoz kapcsolják". Ez azonban téves elképzelés - mutat rá a szerző -, mert jóllehet az idősek külön társadalmi csoportot alkotnak, de ezen belül sajátos értékeket is hordoznak. Persze számolni kell ennek az életkornak a nehézségeivel, esetleges negatív oldalaival is, mint mondjuk, a magányosság, a tévé mint hamis barát, a kaktusszá válás lehetősége, vagy a félelmek: a másoktól való függéstől, a haláltól.
"Az időről való helytelen vélekedés öregít igazán" - mondja ki a szerző. Az időhöz való viszony az évek előrehaladtával megváltozik: hiszen időskorban már van időnk, amikor az idő már nem pénz, van idő rácsodálkozni a dolgokra, s ez a kiüresedés ideje is - II. János Pál pápa szavaival élve -, és nem a neheztelésé, a kicsinyességé, a megszólásoké, a panaszkodásé, hanem a megbocsátásé. Ideje ez az átláthatóságnak, a gyöngédségnek és nem utolsósorban az imádságnak. Különösképpen pedig a nyolc boldogság megélésének.
Végezetül az öregeket körülvevő emberekről, a környezet szerepéről olvashatunk, amely nagymértékben befolyásolja öregedésük folyamatát. Az idős embereknek szükségük van az emberek mosolyára, csókjaira, arra, hogy beszélgessenek velük, meglátogassák őket. Fontos, hogy az idős ember ne érezze magát fölöslegesnek, hiszen neki is van még helye a nap alatt, feladata az életben. Az idősek élettapasztalata lehetővé teszi, hogy mások szolgálatára legyenek. Bekapcsolódjanak különböző társadalmi szervezetek, jótékonysági intézmények, az Egyház munkájába, a betegek, rászorulók istápolásába, nyugdíjasklubok tevékenységébe stb. S tegyék ezt Assisi Szent Ferenc szellemében, akinek jó tanácsa így hangzik: "nyomorúságodat hagyd az Úrra, az emberek a vidámságodra vágynak".
Az évek múlását senki sem kerülheti el, az életkorral kapcsolatban viszont ki kell alakítanunk a magunk álláspontját - tanácsolja a  szerző. Tisztáznunk kell magunkban, mi az élet értelme, mire van szükségük az öregeknek, hogyan viszonyuljunk hozzájuk. Néhány megszívlelendő szempontra hívja fel ezzel kapcsolatban a figyelmünket, ugyancsak idézetekre támaszkodva:  a külső ember ugyan megöregszik, de a belső egyáltalán nem. A bennünk levő igazság sohasem öregszik meg, és ez ad erőt egész életünknek. Nem szabad megöregednünk, a lehető legnagyobb mértékben meg kell őriznünk testi és lelki fiatalságunkat, de legfőképpen a szív fiatalságát. Az örök fiatalság az "igen" fiatalsága. Igent mondani az életre, az emberekre, az egész teremtésre.
A zárófejezet, Maradj velünk Uram, mert esteledik címmel ismeretlen és ismert világi és egyházi szerzőktől, művészektől közöl imákat, fohászokat, versbe szedett könyörgéseket az idős kor élethelyzetéből kiindulva.
Ajánljuk e - többszöri fellapozásra is érdemes - kis könyvet idősnek-fiatalabbnak egyaránt, aki tartalmas, lelki élményt nyújtó olvasmányra vágyik, vagy mást szeretne megajándékozni ilyen élménnyel. (Új Ember Kiadó, 2005)

/Remény, XVI. évf. 2005. X. 2./

A humánembrió identitása és jogállása

A kötet a Pápai Életvédő Akadémia dokumentációjaként jelent meg Családpasztorációs füzetek 2. szám alatt, a Magyar Katolikus Családegyesület közreműködésével, a Püspökkari Családpasztorációs Bizottság kiadásában. A Pápai Életvédő Akadémia plenáris ülésén 1997-ben elhangzott előadásokat tartalmazza. Filozófusok, teológusok, biológusok, orvosok és jogászok válaszolnak arra a kérdésre, miként azt az előszóban olvashatjuk, hogy mi az élet, hogyan kezdődik, és mit tehetünk érte.

A humánembrió témakörét történeti, filozófiai, biológiai, antroplógiai, erkölcsi és jogi szempontból járják körül az itt közreadott tanulmányok.

Bevezetésképpen történelmi-hittudományi áttekintést kapunk a humánembriót megillető tisztelet alakulásáról, kezdve a görög-római időkkel, majd folytatva a kereszténység első századaival, egészen a zsinatok állásfoglalásaiig, illetve az Evangelium vitae enciklika vonatkozó tanításáig, a pasztorális és penitenciális kérdéseket külön is érintve.

A jelenlegi (abortusszal kapcsolatos) vita ősi gyökereit vizsgáló tanulmány "az embrionális önazonosság" történetét tekinti át. (Érdekes, amit ezzel kapcsolatban pl. a kollektív tudatalattinak a mítoszokban való megnyilvánulásáról említ meg.)

A további tanulmányokban többek között a személy filozófiai fogalmának jelentéseiről esik szó az aktuális bioetikai és biojogi vitákkal kapcsolatban; illetve ismeretelméleti kérdésekről a humánembrió státusának megítélésével összefüggésben. Külön tanulmány taglalja ezt a kérdést természettudományos és antropológiai szempontból. Test és lélek, magzat és személy összefüggéseiről, illetve az ezekkel a fogalmakkal kapcsolatos különböző nézetekről és azok ütköztetéséről olvashatunk bennük.

Magas fokú képzettséggel rendelkező szakemberek szűk értelemben vett szaktanulmányait gyűjtötték itt össze, melyek közül nem egy még a téma iránt érdeklődő számára is kemény diónak bizonyul. Ennek ellenére a laikus olvasó is bátran belelapozhat ebbe a kötetbe, mert biztosan talál az írásokban olyan hosszabb-rövidebb részeket, passzusokat, melyek alapján bővítheti a témakörrel kapcsolatos ismereteit, melyekből okulhat, tájékozódhat. Különösen áll ez a kötet végén levő tanulmányokra, melyek pl. a halott magzatok sorsával kapcsolatban szólnak a keresztségről és üdvösségről, valamint a megváltás egyetemességéről. Egy másik írás a humánembrióval kapcsolatos normatív etikai vonatkozásokat veszi számba, olyan jelenségek kapcsán, mint pl. a nem kívánt terhesség, a kényszerterhesség, a magzat fejlődési rendellenessége stb. Ezenkívül erkölcsteológiai állásfoglalást olvashatunk az embrióval kapcsolatos manipulációkkal, kísérletekkel, a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban stb.

Valamennyi tanulmányt bőséges  jegyzetanyag egészít ki. (Budapest 2001)  

/Remény, 2002. május 26. 21. sz./

Kardos Klára: Auschwitzi napló

Január végén emlékeztünk meg az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadulásának 60. évfordulójáról.
Az évfordulóra megfogalmazott üzenetében a pápa, az ártatlan áldozatokra emlékezve, felhívta a figyelmet arra, hogy gondoljunk azokra is, akik a gonoszság közepette tanúbizonyságot tettek a jóságról és a szeretetről, és belső szabadsággal vetették alá magukat  a szenvedésnek.
Az ilyen áldozatok közül való volt Kardos Klára is, akinek Auschwitzi napló c. kis könyve  a haláltábort megjárt szerző visszaemlékezéseit tartalmazza.   Magánbeszélgetésekben többször  kérték, beszéljen  auschwitzi emlékeiről. Ezt mindig szívesen meg is tette, de úgy érezte, a puszta tények, történések elmondásával nem ragadható  meg a lényeg. Ezért is vállalkozott könyve megírására, melyben a minden körülmények közt Istenben bízó, Őrá hagyatkozó, hívő keresztény lélek szemszögéből írja meg Auschwitzba kerülésének, az ott eltöltött hónapoknak, majd felszabadulásának történetét.
Kardos Klára zsidó családból származott. Édesanyja még az ő születése előtt keresztény hitre tért. Klára már gimnazista korában eljárt Szegeden Sík Sándor egyetemi előadásaira, aki később lelki vezetője is lett. Az ifjúsági csoport lelkiségére, melynek tagja volt, Sík Sándornak a szenvedés krisztusi értelméről vallott gondolatai hatottak.
1944-ben elkezdődik a zsidók deportálása, Klára családját is elhurcolják, soha nem látja viszont őket. Őt magát a szegedi téglagyári transzporttal indítják el Auschwitz felé. Megérkezés, karantén, betegség, majd munka a hadiüzemben. Az emberek a "nem emberi" körülmények között is megpróbálnak létezni, berendezkedni, emberi módon élni, s a valóság minden élő cáfolata ellenére is táplálják magukban a szabadulás reményét. Szabad idejüket igyekeznek elviselhetővé tenni, "kultúréletet" élnek: operaáriák éneklésével-fütyülésével szórakoztatják egymást, a magyar irodalom istenes verseit mondják fel. Akárcsak a kinti társadalomban, itt is szembetalálják magukat az emberi gyarlósággal, gonoszsággal, de ugyanakkor a jóságot, együttérzést is megtapasztalhatják. A kis keresztény közösség tagjainak van mibe kapaszkodniuk, ebben a nyomorúságos helyzetben is igyekeznek megélni hitüket, egymást támogatva, lelki vigaszt nyújtva egymásnak. Klára zsenge kora óta fejből tudja a szentmise állandó részét latinul, annak felmondásával  ünneplik az egyházi ünnepeket, dicsérik az Istent. A szerző könyve megírásával kívánta tanúsítani azt a megdöbbentő tényt, amit P. Lenz, Krisztus papja, öt év koncentrációs táborbeli tartózkodása kapcsán, könyvében  leszögezett: "A világ egyetlen iskolája nem adott volna nekem lelkileg olyan roppant értéket, mint a lágernek ez a szenvedés-iskolája."
Hiszen Krisztus értünk való szenvedése és halála óta az emberi szenvedés is értelmet kaphat. Hivatkozhatunk itt a Szentírás egyik részletére, mely szerint "az Istent szeretőknek minden javukra válik" (Róm 8,28). (Szent Gellért Kiadó és  Nyomda) 
A könyv a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban (PPEK) megtalálható és letölthető.

/Remény, XVI. évf. 2005. II. 20., 8. sz./